25. KÖSZI Napvető mesetábor

Ez az esemény elmúlt.

A KÖSZI Napvető mesetábor egy olyan, kisiskolások számára szervezett napközis tábor, amely egy egész hetes felejthetetlen élményt biztosít azoknak a gyerekeknek, akik még otthon alszanak a szüleikkel. Szeretnénk elérni, hogy a Budapesten töltött napokat a gyerekek éppúgy nyaralásnak éljék meg, mint az utazásokat, miközben játszva, énekelve, táncolva, mesét hallgatva, kézműveskedve fejlődhetnek is. Szerető közösséget építünk, segítünk barátokat találni, az önbizalmat táplálni, és mosolyt csalni a legfélénkebbek arcára is. A mesék világának felidézésével mi egy vidám utazásra hívjuk a gyerekeket, amely ötvözi a játékot, a mozgást, a zenét, a kézművesség örömeit. A kis vándorok biztosan boldogan térnek majd haza! Otthonos környezetben várja a kicsiket a gyerekek táboroztatásában gyakorlott, dinamikus önkéntes csapatunk.

Külső jelentkezők számára nyitott program

 

Go to Top