Szavazz Te is a Neked tetsző Közösségi Kezdeményezésre!

Rajtad is múlik, hogy idén ki kapja az Év Közösségi Kezdeményezése díjat!

Szavazz te is a kedvencedre!

Az Önkéntes Központ Alapítvány 2009-ben hívta életre az Önkéntességért Díjat. A díjak odaítélésének az volt az alapvető célja, hogy sokak számára vonzóvá tegye az önkéntes tevékenységet, a nyertesek bemutatásával pedig az önkéntesség társadalmi megítélését kedvező irányba mozdítsa el. Az idei év az Önkéntesség Magyarországi Éve 2021. (ÖMÉ), mely során országszerte nagyon sok új önkéntes program valósul meg, többek között olyanok is, amelyek egy-egy kisebb-nagyobb közösség kezdeményezésére kelnek életre.

Olvasd el az idei Az Év közösségi Kezdeményezése Díjra jelölt pályázatokat.

Köszönjük a szavazatokat, a szavazás lezárult. A díjazottat a december 4-i ÖMÉ záróünnepségen köszöntjük.

Jelöltek

Szavazás

240 nap 21 óra 36 perc 16 másodperc van hátra a szavazás végéig.
Ki nyerje a közönségdíjat?